Friss Hírek  •  Archív

Hírek

Pintér Sándor belügyminiszter volt a fővédnöke Mága Zoltán jótékonysági koncertjének2010-06-25

A Nemzet összefogásaként 2010. június 23-án, szerdán este a Deák téri Evangélikus templomban megrendezésre kerülő jótékonysági koncerten több mint 15 millió forint gyűlt össze, ebből 3 millió forint készpénz, a többit adomány formájában ajánlották fel az árvízkárosultak részére - mesélte Mága Zoltán hegedűművész a koncert után.

A Nemzet összefogása az árvízkárosultakért2010-06-17

MEGHÍVÓ

Tisztelt Hölgyem/Uram,
Kedves Barátom,

Most, hogy hazánkat ismét súlyos árvíz sújtotta, szeretnék újra segítő kezet nyújtani a károsultaknak. Így történt ez 2006-ban is, amikor minden segítséget próbáltam megadni a rászorulóknak kiemelkedő művésztársaimmal együtt. Az elmúlt hetekben az Ökumenikus Segélyszervezettel én is ellátogattam több árvíz sújtotta területre. Döbbenten láttam, hogy sokan csak úgy menekülhettek az ár elől, hogy mindenüket hátrahagyták. Több mint 30 tonna adományt juttattam el több településre, többek között Boldvára, Sátoraljaújhelyre, Felsőzsolcára, Miskolcra, Edelénybe, és Szendrőládra. Gyermekruhákat, felnőtt ruhákat, törölközőket, ágyneműket, takarókat, textíliákat és ásványvizet vittünk, amelyekre ezeknek az embereknek a legnagyobb szüksége volt.
A természeti károk gyors és szakszerű felszámolásáért nemzeti összefogást kezdeményeztem, és úgy határoztam, hogy a 100 templomi jótékonysági koncertsorozaton belül több jótékonysági koncertet is rendezek az árvízkárosultak javára. A legnagyobbnak ezek közül Budapesten a Deák téri Evangélikus templom ad otthont. Lehel László Úrral, az Ökomenikus Segélyszervezet igazgatójával karöltve így szeretnénk összefogni és részt venni a Magyarországon élő árvízkárosultak megsegítésében, bajaik enyhítésében.

A jótékonysági est folyamán felcsendülnek Bach, Schubert, Vivaldi, Albinoni, Verdi, Puccini, Beethoven, Mozart egyházi és klasszikus művei.
Az eseményen fellépnek: Frankó Tünde, Pándy Piroska és Csonka Zsuzsa a Magyar Állami Operaház magánénekesnői, Kalocsai Zsuzsa az Operettszínház primadonnája, valamint Boncsér Gergely a Magyar Állami Operaház magánénekese, Vadász Zsolt az Operettszínház művésze, Ádok Zoli énekes és még sokan mások. Közreműködik a Szolnoki Szimfonikus Zenekar, a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus és a Szená-Torok Kórusa.
Az ünnepi istentiszteletet Gáncs Péter püspök úr celebrálja.

Ezúton szeretettel és nagy tisztelettel meghívom Önt és Kedves Családját a 2010. június 23-án 19 órakor tartandó segélykoncertemre, melynek helyszíne a Deák téri Evangélikus templom.

A KONCERTRE A BELÉPÉS INGYENES, természetesen ki-ki a maga módján lehetősége és szíve szerint adományozhat a helyszínen. A helyfoglalás érkezési sorrendben történik!

Emellett egy mesterhegedűmet is árverésre bocsátom, melynek kikiáltási ára 1 millió forint. Licitálni az alábbi telefonszámokon lehet:
+36 1-267-3282
+36 30-905-6505
A jótékonysági est teljes bevételét az Ökumenikus Segélyszervezet juttatja el az árvízkárosultak részére.

Szívélyes üdvözlettel:
Mága Zoltán
hegedűművész

Márványhegedű árverés2010-06-16

A 2010. február 16-ai, Váli Katolikus templomban megrendezett jótékonysági koncerten árverésre bocsátottak egy Tóth Sándor kőfaragó által készített márványhegedűt, mely 12 kg a súlyú és a koncerten Mága Zoltán ellátta a kézjegyével.

A hegedű kikiáltási ára: 250.000 forint.

A befolyt összeget a beteg váli kislány, Kupecz Kitti gyógykezelésére fordítjuk.

Licitálni az alábbi telefonszámokon lehet:
+36 1-267-3282
+36 30-905-6505

Nemzeti összefogást sürget Mága Zoltán2010-06-14

(MTI-Press) - A nyomor és a mélyszegénység ellen, a természeti károk gyors és szakszerű felszámolásáért nemzeti összefogást sürget Mága Zoltán hegedűművész, akinek távlati tervei között szerepel, hogy néhány éven belül egy olyan segélyszervezetet hoz létre, amely szerte a világban segítséget nyújthat a bajba jutott embereken. Közölte, hogy június 23-án este a Deák téri evangélikus templomban nagyszabású jótékonysági koncertet szervez az árvízkárosultak megsegítésére az ország legismertebb zenészeinek fellépésével, és egy mesterhegedűt bocsát majd árverésre, a befolyt összeget pedig a károk helyreállítására ajánlja fel.

A nemzet összefogása az árvízkárosultakért2010-06-13

Tisztelt Hölgyem/Uram,

Most, hogy hazánkat ismét súlyos árvíz sújtotta, szeretnék újra segítő kezet nyújtani a károsultaknak. Így történt ez 2006-ban is, amikor minden segítséget próbáltam megadni a rászorulóknak kiemelkedő művésztársaimmal együtt. Az elmúlt hetekben az Ökumenikus Segélyszervezettel én is ellátogattam több árvíz sújtotta területre. Döbbenten láttam, hogy sokan csak úgy menekülhettek az ár elől, hogy mindenüket hátrahagyták. Gyermekruhákat, felnőtt ruhákat, törölközőket, ágyneműket, textilárukat vittünk, amelyekre ezeknek az embereknek most a legnagyobb szüksége van.
A továbbiakban pedig úgy határoztam, hogy a 100 templomi jótékonysági koncertsorozaton belül több jótékonysági koncertet is rendezek az árvízkárosultak javára. A legnagyobbnak ezek közül Budapesten a Deák téri Evangélikus templom ad otthont. Lehel László Úrral, az Ökomenikus Segélyszervezet igazgatójával karöltve így szeretnénk összefogni és részt venni a Magyarországon élő árvízkárosultak megsegítésében, bajaik enyhítésében.
Ezúton szeretettel és nagy tisztelettel meghívom Önt és kedves családját a 2010. június 23-án 19 órakor tartandó segélykoncertemre, melynek helyszíne a Deák téri Evangélikus templom.

A KONCERTRE A BELÉPÉS INGYENES!

Üdvözlettel:
Mága Zoltán
hegedűművész


Rgebbi hrek: 1 - 2 - 3 - 4 - 5 - 6 - 7 - 8 - 9 - 10 - 11 - 12